Site-Logo
Site Navigation

Sajtóhà­rek az Antiimperialista Táborról és a Baloldali Front részvételéràµl

3. October 2003

a polgári sajtà³ támadásai

Szolidaritás a terroristákkal?
Nà©pszabadság …• 2003. szeptember 20. …• Szerzàµ: Seres Lászlà³

Az olaszországi Assisiben a hà³nap elejà©n megtartott “antiimperialista tábor” rà©sztvevàµi hitet tettek a kapitalizmus, a cionizmus à©s az “amerikai imperializmus” elleni fegyveres harc támogatása mellett. Helytállà³aknak bizonyultak lapunk július 12-i, elàµzetes informácià³i: az assisi táborban az eurà³pai szà©lsàµbaloldali szervezetek kà©pviselàµi mellett ott voltak a nemzetközi terrorizmus feketelistáján szereplൠcsoportok (a palesztin PFLP), marxista “felszabadà­tási szervezetek” (mint a török DHKP) kà©pviselàµi, valamint a háborús bà»nökkel vádolt Milosevics szerb elnök hà­vei is.
A nyugati radikális baloldaliak à©vràµl à©vre ilyen jellegà» táborokat szerveznek harmadik világbeli rà©sztvevàµk számára, hogy az eltà©rൠhelyszà­neken (Irak, Peru, Fülöp-szigetek) eltà©rൠpolitikai motivácià³kbà³l folytatott Amerika-ellenes küzdelmeket koordinálják, à©s egyfajta segà­tൠhálà³zatot prà³báljanak nekik szervezni. Az idei tábor több határozatot is elfogadott. Az egyik szolidaritását fejezi ki az iraki eràµszakos ellenállással: eurà³pai kampányt indà­tanak azà©rt, hogy mindenki 10 eurà³val támogassa egy iraki “nemzeti ellenállási à©s felszabadà­tási front” là©trejöttà©t. Követeltà©k, hogy az EU szüntesse meg a terrorszervezetek “feketelistáját”, à©s azt is, hogy Hágában szà»njön meg a Milosevics elleni “inkvizà­cià³s” eljárás.
Külön nyilatkozatban vállaltak szolidaritást az antiimperialista tábor rà©sztvevàµi a Hamasz palesztin terrorszervezettel, amelynek politikai szárnya a napokban került fel az EU “feketelistájára”. Az assisi nyilatkozat a palesztinokkal szembeni “izraeli terror” miatt legitimnek tartja a Hamasz öngyilkos merà©nyleteit, à©s az Izraeli Íllam megszüntetà©sà©re szà³là­t fel.
A találkozà³n rà©szt vett à©s felszà³lalt a magyar Munkáspárt ifjúsági szervezetà©nek, a Baloldali Frontnak a delegácià³ja is. Elnökük, Szà©kely Pà©ter lapunknak nyilatkozva cáfolta, hogy terroristabarát rendezvà©nyen vettek volna rà©szt. Elmondása szerint csupán az USA à©s az EU által “terroristának minàµsà­tett”, ám hazájukban legális szervezetekràµl van szà³. Hangsúlyozta, hogy a Hamasz-nyilatkozatrà³l a táborban nem volt szà³, azt utà³lag fogadhatták el à©s tettà©k fel a tábor honlapjára

————————————————————————–

Kà©tszeres fronthatás
Kinek van joga a terrorizmust a falra festeni?
2003. július 26.

Csontos János
Magyar Nemzet
Thürmer Gyula szerint a szocialista kà³rháztörvà©ny a legarcátlanabb támadások egyike, amely valaha a magyar nà©pet à©rte. Sokan vannak, akik hasonlà³kà©ppen gondolják, pedig aligha járnak egy társaságba Kádár János egykori tolmácsával. Ilyesfajta munkáspárti kirohanásokra rendre a választásoktà³l jà³ távol szokott sor kerülni, ám à©les helyzetben a kà©nyszerà»en átkeresztelkedett, imádott önkà©nyuralmi jelkà©peiktàµl megfosztott kommunisták fegyelmezetten leszavaznak az MSZP-re, hogy a kisebbik rossz elve alapján megmentsà©k az országot a mà©rtà©kadà³ mà©diában nà©gyà©vente reális veszà©lykà©nt lefestett lopakodà³ fehà©rterrortà³l. Leszögezhetàµ: mint ahogy Medgyessy nem tudna Kuncze egyre và©konyulà³ politikai klientúrája nà©lkül kormányozni, nem tudna Thürmer korosodà³ törzsgárdája, kiprà³bált munkásàµrei nà©lkül sem. Az egyre fogyatkozà³ táború veterán csapat azonban nà©mi csurranà³-cseppenൠpà©nzecskà©n kà­vül semmit nem kap a választà³fülkà©ben megnyilvánulà³ szolidaritásà©rt cserà©be. Nem veszik àµket emberszámba: nem tartják àµket a nyilvánosság elàµtt szalonkà©pesnek; legfeljebb kampányidàµszakban, akkor is messze vidà©ken mutatkoznak együtt velük. Feledve, hogy valaha egy alom voltak, a Köztársaság tà©r inkább a nábob Kapolyit favorizálja: nyilván arra játszanak, hogy egy remà©nybeli pártegyesà­tൠkongresszus után ൠhozza majd a frigybe a szociáldemokrata jelzàµt nászajándà©kul. (Cserà©be esetleg ൠlesz majd a Kà©thly Anna Alapà­tvány fàµkurátora. Ha elà©g simán zajlik a balpolgári cà©gà©rcsere, talán mà©g mà»velàµdà©si központot is elneveznek rà³la, mint a kà©tkulacsos Szakasits Írpádrà³l.) Thürmerà©k frusztrácià³kà©nt à©lik meg azt is, hogy a jobboldali kormányok szociálisan sokkal à©rzà©kenyebbek, mint azok, amelyek a szocialista jelzàµt viselik. A Bokros-csomag idejà©n mà©g rutintalan volt a kisember – a kà©t là©pcsàµben kommunikált Medgyessy-csomagot viszont már ismeràµsen, illúzià³tlanul fogadja. Egy tehetsà©gtelen kormányzásnál (s ebben a mostani kabinetet valà³ságos bravúr volna alulmúlni) mà©g inkább szembetà»nik az à­gà©retek à©s a valà³ság között tátongà³ szakadà©k – miközben vakon kell járni ahhoz, hogy ne lássuk: a balliberális politikusok à©s kommunikácià³s serpáik a nadrágszà­jhúzások ellenà©re egyre jobb autà³kon járnak, egyre több felügyelàµbizottságban à©s VIP-listán tündökölnek, s a csomagolás idejà©n a költsà©ges villaà©pà­tà©si munkálatok is zavartalanul folynak. Hiába: kegyetlen dolog radikális baloldalinak (is) lenni baloldali kormányzás idejà©n.
Egy ilyen fekete-fehà©r szituácià³ban önkà©ntelenül felkapja az ember a fejà©t, ha azt olvassa, hogy egy szocialista parlamenti kà©pviselൠvà©delmà©be veszi a Munkáspártot, mint ahogy azt Hegyi Gyula tette a minap egy napilapban. Hegyi korábban A baloldaliság öröme cà­mmel tette közzà© politikai à­rásait – bizonyára úgy gondolja, hogy ez a ravaszdi (a balszà©ltàµl el nem határolà³dà³) cà­mválasztás ma is kötelezi. (Mostanság alighanem A baloldaliság üröme cà­mà» könyvà©hez gyà»jti az à©letanyagot.) Ezúttal Seres Lászlà³t oktatta ki, aki a rá jellemzൠkövetkezetessà©ggel azt vetette a Munkáspárt ifjúsági szervezetà©nek, a Baloldali Frontnak a szemà©re, hogy rà©szt vesz az olaszországi Assisiben (nyilván nem Szent Ferenc emlà©kà©re) rendezett nemzetközi találkozà³n, ahol várhatà³an terroristagyanús szervezetek is szà©p számban felbukkannak. Hegyi a jà³hiszemà»sà©get kà©ri számon Seresen, s nagy buzgalmában mà©g olyasmit sem átall à©rvrendszerà©be illeszteni, hogy a terroristamozgásrà³l szerzett informácià³k forrása nem lehet a nyilvános sajtà³; s ne is filozofáljunk ilyen meddൠdolgokon: bà­zzunk mindent a világ professzionista titkosszolgálataira. Igaz, megengedàµleg hozzáteszi: bár az ifjúmunkások itáliai kalandja ártatlan vakácià³s program, nem szà©p tàµlük, hogy a katonai zsargonbà³l kölcsönözve frontnak nevezik magukat.
Hegyi idegenkedà©se a frontoktà³l tán mà©g a Hazafias Nà©pfront fà©nykorára nyúlik vissza, amikor az MSZP elàµdpártjának jelöltjei is kizárà³lag e szervezàµdà©s szà­neiben indultak harcba a választásokon a 99 százalà©kos siker remà©nyà©ben. De nagy hirtelen fölemlegethetnà©nk itt az Új Márciusi Frontot is (nà©hány frakcià³társa meg átmenetileg itt politizált), ám az is lehetsà©ges, hogy terroristaügyekben oly kà©nyes honatyánk egyszerà»en meteorolà³giai à©rtelemben frontà©rzà©keny. Vagyunk à­gy ezzel nà©hányan: kit a hidegfront, kit a melegfront lendà­t ki lelki nyugalmábà³l. S vannak olyanok is, akik duplán à©rzà©kenyek: mindkà©t fronthatás ingerülttà© teszi àµket. A politikai szfà©rában belàµlük van a legkevesebb: a leghaladà³bbnak mondott szociál- à©s egyà©b demokratákkal is elàµfordul pà©ldául, hogy a szà©lsàµjobb jelensà©gekre fokozottan à©rzà©kenyek, miközben a szà©lsàµbal megnyilvánulásokat megbocsátà³ kà©zlegyintà©ssel intà©zik el, ha egyáltalán mà©ltà³ztatnak tudomást venni rà³luk.
à‰rthetàµ, ha a kettàµs mà©rce kultúráját hovatovább államvallássá emelൠballiberális elit rossz nà©ven veszi, ha a saját berkeiben találkozik elvszerà» politizálással. Az ellenlábas oldallal à©rdemben már rà©ges-rà©g nem vitatkoznak, mondván: ott nincs szürkeállomány. (Ha netán sikeresebben vezetik az országot, az csupán a vakszerencse meg a kedvezൠvilággazdasági folyamatok összjátà©ka.) A belsൠpolà©miákat viszont ledorongolás helyettesà­ti: rámutatnak a közös ellensà©gre (Antall, Csurka; pár à©vtizedig, egy-kà©t emberöltàµig most nyilván Orbán), s az ideolà³giai fegyelemre, a parlamenti matematikára hivatkozva lesöprik az asztalrà³l az akadà©koskodà³kat. Kà©t dologtà³l rettegnek igazán: hogy az ellenlábasaik eljutnak a pragmatizmus általuk kà©pviselt fokára (vagyis kià©pà­tik háttà©rintà©zmà©nyeiket, sajtà³jukat, gazdasági klientúrájukat, azaz elvà©sz az államszocializmusbà³l átmentett nyomasztà³ baloldali kommunikácià³s elàµny); illetve ha egyszer – à©pp ellenkezàµleg – ideolà³giai sà­kon kell megütközni.
A baloldalnak a là©tezൠkommunizmus idejà©n và©gzetes là©ket kapott hajà³ja csak ideig-à³ráig bà­rna egy valà³ságos tengeri ütközetet. Az igazságos társadalom utà³piáját nyilván nem lehet az à©rdekvezà©relt kapitalizmus földjà©be átültetni – minden “harmadikutazás” a beismerà©se annak, hogy a konzervativizmustà³l elkerülhetetlen elveket kölcsönözni. Az önkorlátozásra a krisztusi szeretetelv à³ta nem született hatà©kony új recept – e felismerà©s szülte a baloldali forradalmi eràµszakot: ha nem megy szà©pszerà©vel, majd menni fog máskà©pp. A baloldal azà©rt olyan à©rzà©keny a terrorizmus kà©rdà©sà©re, mert a felvilágosodástà³l származtatja magát, az pedig a nagy francia terrort használta az elvek gyakorlatba valà³ átültetà©sà©re. Ha Oszama bin Laden terrorista, nemcsak a Kádárnál nyaralà³ Carlos tartozik e kategà³riába, de az volt Lenin, Che Guevara, sàµt az iraki autà³szalonokat à©s autà³konvojokat nà©vtelen feljelentà©sre, bizonyà­tà©k hiányában szà©tbombázà³ George W. Bush is. (Majd a halottak DNS-vizsgálata után megmondják, köztük volt-e Szaddám……) De terroristagyanúba keveredik a koncepcià³s perekbàµl ismeràµs kreált okok miatt háborúzà³ Tony Blair is – erre a harmadikutas Anglia messze kà©nyesebb, mint a hazai elvbarátok. Lehet, hogy Assisi ürügyà©n a (szabad) madaraknak prà©dikálok; de nem lenne itt az ideje megvitatni: kinek van joga a terrorizmust a falra festeni?
————————————————————————-

Hol kezdàµdik a terrorizmus?
Hegyi Gyula à­rása
Nà©pszabadság …• 2003. július 23.

Seres Lászlà³ több à­zben vitatkozott à­rásaimmal e lap hasábjain. Sohasem válaszoltam neki. Hajdan messze balra állt tàµlem, ma igencsak jobbra. Ettàµl függetlenül mindig mà©ltányoltam, hogy pillanatnyi nà©zeteit brutális àµszintesà©ggel à©s közà©rthetൠstà­lusban tárja a nyilvánosság elà©. A Terroristákkal nyaral a Baloldali Front? cà­mà» cikkà©ben (július 12.) azonban átlà©pett egy olyan határt, amelyet megà­tà©là©sem szerint egyetlen újságà­rà³nak sem szabadna átlà©pnie.
Seres helytelenà­ti, hogy “a Munkáspárt ifjúsági szervezete, a Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetsà©g is ott lesz Assisiben augusztus 31. à©s szeptember 6. között megrendezett antiimperialista táborban”.
Az emlà­tett szervezettel magam sem azonosulok. Eleve nem szeretem, ha a demokráciában egy politikai mozgalom katonai jellegà» szakkifejezà©ssel “frontkà©nt” aposztrofálja magát. Aztán meg, bár nem ismerem közelebbràµl a “Munkás Ifjúsági Szövetsà©get”, tartok tàµle, hogy tagjai között kevesebb fiatal munkás találhatà³, mint mondjuk a Fradi ultrái között.
A terrorizmus elleni harcot azonban olyan fontos ügynek tekintem, amely nem moshatà³ össze semmilyen politikai vitával. A valà³di terroristák ellen a demokráciáknak minden rendàµri, titkosszolgálati à©s katonai eszközt igà©nybe kell venniük az ártatlan emberek à©s và©gsൠsoron a demokratikus rendszer và©delme à©rdekà©ben. Ha azonban a terrorizmus vádját politikai bunkà³kà©nt használjuk, akkor ezzel a terrorizmussal szembeni szà©les összefogás (ez esetben valà³ban “front”) esà©lyà©t gyengà­tjük. Minà©l több ártalmatlan, esetleg zavaros fejà», de a terrorcselekmà©nyektàµl tartà³zkodà³ egyà©nt à©s mozgalmat bà©lyegzünk terroristának vagy “terroristákkal nyaralà³nak”, annál többen lesznek, akik úgy gondolják, hogy az egà©sz csak ürügy a nemkà­vánatos politikai ellenfelek kiiktatására. Holott a cà©l à©ppen az, hogy a világ minden felelàµs kormánya à©s minden alkotmányos politikai ereje összefogjon a valà³di – ártatlan civilek ezreit à©s nukleáris támadás esetà©n millià³it fenyegetൠ– terrorizmus ellen. A Seres által emlà­tett assisi találkozà³ nyilvános rendezvà©ny. Rà©sztvevàµi (mint cikkà©bàµl is kiderül) ismert szemà©lyek à©s mozgalmak. Bà­zzunk annyira az Olasz Köztársaság hatà³ságaiban, hogy nemzetközileg körözött terroristákat saját nevükön nem engednek büntetlenül belà©pni az ország területà©re.
Az Olaszországba legálisan beutazà³ “antiimperialistákkal” a Munkáspárt ifjú aktivistáinak alkotmányos jogukban áll arrà³l konferenciázni, amiràµl csak akarnak. Seres Lászlà³nak ugyanilyen alkotmányos joga à©lesen szembeszállni mindazzal, amire azok a tanácskozás során jutnak. De nagyon rosszul teszi, ha jogi bizonyà­tà©kok nà©lkül a terroristákkal valà³ kapcsolattartás vádjába akar keverni egy alkotmányosan mà»ködൠmagyar pártot à©s annak tagjait. A Munkáspárt hazai à©s nemzetközi hà­rnevà©nek kà©tsà©gtelenül jà³t tenne egy betiltás, de a magyar demokrácia szempontjábà³l tragikus következmà©nyekkel járna.
Seres nà©vsora önmagában is jelzi, hogy milyen kockázatos vállalkozás terrorista szervezetnek nevezni politikai mozgalmakat. Az általa emlà­tettek közül a Batasuna a legutà³bbi idàµkig parlamenti párt volt Baszkföldön. A mostani választásokon nem indulhatott, de ezt a nemzetközi emberi jogi mozgalmak antidemokratikus döntà©snek tartják. Az Iraki Kommunista Párt nyugati szakà©rtàµk szerint könnyen az Egyesült Íllamok partnere lehet a rendezà©sben, là©và©n úgyszà³lván az egyetlen Szaddám-ellenes à©s ugyanakkor világi államot kà­vánà³ iraki politikai eràµ. A Hamasz polgári szárnyának szociális tevà©kenysà©gà©t az Eurà³pai Unià³ is támogatja. Ennek a là©pà©snek a helyessà©gà©n lehet vitatkozni. De ha az unià³ megteheti ezt, akkor egy parlamenten kà­vüli kis párt ifjúsági szervezetà©tàµl sem várhatà³ el nagyobb gondosság.
A terrorizmus à©s a nemzeti ellenállási mozgalmak összemosása amúgy is komoly dilemmákhoz vezethet. A brit korona szempontjábà³l George Washington à©s az amerikai függetlensà©gi harcosok mai szà³val terroristáknak számà­tottak, s ha veszà­tenek, nyilván hadbà­rà³ság elà© kerülnek. Az osztrák birodalom szemà©ben Lamberg tábornok 1848-as pesti meggyilkolása klasszikus terrorcselekmà©ny volt. Petàµfi à©s nyomában a magyar törtà©nelmi hagyomány ezt máskà©pp látja. A francia à©s olasz partizánok sem voltak à©ppen galamblelkà»ek az ellenállásban, ma mà©gis hàµskà©nt emlà©kezik rájuk a demokratikus állam. Izrael à©s Algà©ria megalapà­tà³i közül sokan và©res terrorcselekmà©nyeket követtek el a britek, illetve a franciák ellen, s nà©hányukbà³l utà³bb megbecsült államfà©rfi lett. A Nà©pszabadság ugyanazon számában, egy oldalpáron Seres Lászlà³ à­rásával, Szàµcs Lászlà³ kiválà³ cikkben számol be arrà³l, hogy az Egyesült Íllamok kormánya sok százmillià³ dollárral támogatta a kabuli szovjetbarát kormány elleni “afgán dzsihádot”. Ugyanazokat a harcosokat, akiket nem sokkal kà©sàµbb terroristának bà©lyegeztek meg Washingtonban. Milyen mà©rce alapján dönthetൠel, hogy meddig hàµs szabadságharcos valaki, s mikor válik üldözendൠterroristává? (Szemà©ly szerint egyà©bkà©nt az amerikai külpolitika Szàµcs-fà©le, kulturált bà­rálatával egyetà©rtek, az Assisiben várhatà³ kirohanásokkal bizonyosan nem: de và©lemà©nyemet nem kà­vánom másokra eràµszakolni.)
Írása utolsà³ bekezdà©sà©ben Seres Lászlà³ elmondja, hogy az “antiimperialista tábor” ügyà©ben Tà³th Andrást, a nemzetbiztonságà©rt felelàµs politikai államtitkárt is megkereste. A szerkesztൠhelyà©ben à©s Seres à©rdekà©ben à©n töröltem volna ezt a bekezdà©st. Ha valaki egy államellenes bà»ncselekmà©nyràµl à©rtesül, akkor erràµl kötelessà©ge tájà©koztatnia a rendàµrsà©get vagy a titkosszolgálatot. Ennek azonban, legalábbis a demokratikus sajtà³ szokásai szerint, nem az újságcikk az adekvát eszköze. Seres Lászlà³ cikkà©ben többek között egy “olasz újságà­rà³nൔ beszà©dà©re, egy “marxista filozà³fus” interjújára, egy “harcias nyilatkozatra” à©s egy nyilvános konferenciára hivatkozik. Újságà­rà³k và©lemà©nyà©vel, filozà³fusok interjújával à©s konferenciák nyilatkozataival vitatkozni szokás. Sokszor a legkemà©nyebb jelzàµkkel à©s indulatokkal. A titkosszolgálatoknál azonban nem ildomos ilyen ügyekben à©s újságcikk formájában bejelentà©st tenni. Ha az assisi találkozà³ valà³ban terroristaakcià³ lenne, akkor azt az olasz à©s a magyar hatà³ságok Seres Lászlà³ nyilvános közremà»ködà©se nà©lkül is kezelni tudnák. Ne vonjuk be a titkosszolgálatokat a hà­rlapi polà©miákba!
Hegyi Gyula
országgyà»là©si kà©pviselൠ(MSZP)
————————————————————————–

Válasz
Nà©pszabadság …• 2003. július 23. …• Szerzàµ: Seres Lászlà³

A Munkáspárt ifjúsági szervezetà©nek aktivistája alaptalanul vádol provokácià³val: à©n is tudom, hogy bár az NBH felfigyelt a csoportra, a Baloldali Front nem terrorszervezet. Cikkem azonban nem erràµl szà³lt, hanem arrà³l, hogy mià©rt kell olyan olasz táborban nyaralni, ahol elàµre láthatà³an hemzsegnek majd a fegyveres harcot propagálà³ gerillák à©s eurà³pai támogatà³ik. Holott lehetne menni a Balatonra vagy Mallorcára is, ha az ember nem kà­ván a PFLP-s dzsihádistákkal közösen strandolni.
Komolyabb problà©mát okoz Hegyi Gyula cikke, amely olyannyira önkà©nyessà© à©s viszonylagossá teszi a terrorizmus szà³ használatát, hogy abbà³l csak az általa eufemisztikusan “nemzeti ellenállási” mozgalmaknak nevezett alakulatok kerülnek ki jà³l. Vannak közkeletà» definà­cià³k arra, hogy ki számà­t terroristának: az, aki – cà©lja à©rdekà©ben – tudatosan kà©sz ártatlan civileket is meggyilkolni, illetve halálukat hidegvà©rà»en bekalkulálni. Ha valaki egy pillantást vet az “antiimperialista tábor” tavalyi, tavalyelàµtti à©s idei rà©sztvevàµinek listájára s honlapjaik belinkelt baráti hálà³zatára, láthatja: több, egyà©rtelmà»en terrorszervezet is kà©pviselteti magát a rendezvà©nyen. Ezeket cikkemben fel is soroltam. A Hegyi által emlà­tett Hamasz “polgári szárnya” tudtommal nem lesz ott Assisiben – támogatásuk ettàµl mà©g az Eurà³pai Unià³ jelentàµs szà©gyene.
Igen, a tábor legális (bár tavaly egy ismert palesztin gerillát nem engedtek be az olasz hatà³ságok, egy másikat meg a táborbà³l toloncoltak ki Dà©l-Afrikába), à©s igen, a Baloldali Frontnak alkotmányos joga bárhol nyaralni. Az újságà­rà³nak viszont alkotmányos joga, sàµt, talán kötelessà©ge is megtudni az illetà©kes államtitkártà³l: mit gondolnak az illetà©kes magyar szervek arrà³l, hogy magyar fiatalok is rà©szt vesznek egy olyan “nemzetközi antiimperialista egysà©gfront” koordinálásában, amely “a và©dekezà©sbàµl támadásba lendül”.
————————————————————————

Terroristákkal nyaral a Baloldali Front?
Már harmadszor lesz “antiimperialista tábor” az olaszországi Assisiben
Nà©pszabadság …• 2003. július 12. …• Szerzàµ: Seres Lászlà³

Tavalyi sajtà³beszámolà³k az assisi táborrà³l
A Munkáspárt ifjúsági szervezete, a Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetsà©g küldöttsà©ge is ott lesz az olaszországi Assisiben augusztus 31. à©s szeptember 6. között megrendezett nemzetközi “antiimperialista táborban”, ahol a világ több tucat szà©lsàµbaloldali szervezete tárgyal a kapitalizmussal szembeni világmà©retà» ellenállásrà³l. A Nà©pszava a minap arrà³l számolt be, hogy a találkozà³n “számos nemzeti ellenállà³ à©s katonai vezetൔ is rà©szt vesz. Informácià³nk szerint azonban jà³val többràµl van szà³: a tábor a nemzetközi terrorizmus ismert kà©pviselàµinek is otthont adhat majd.

A nyugat-eurà³pai “antiimperialista mozgalom” radikális marxista, trockista à©s autonomista fiatalok hálà³zata. Az újbaloldali ideolà³giák kà©pviselàµi az utà³bbi à©vekben egyre szorosabban kapcsolà³dnak össze az antiglobalista, sàµt iszlámista mozgalmakkal. Közös nevezàµjük a “világmà©retà» amerikai hegemà³nia” elleni küzdelem, az Izrael-ellenessà©g, a palesztin intifádával valà³ szolidaritás à©s az eràµszakos eszközök legitimálása. Az antiimperialisták egy rà©sze alkotja az antiglobalista tüntetà©sekràµl jà³l ismert “fekete blokkokat”, amelyek sok nagyvárost változtattak már csatatà©rrà©. Felfogásuk szerint a fegyveres ellenállás is legitim rà©sze lehet egy adott helyzetben az “imperialista ellensà©ggel” szembeni fellà©pà©snek. Tüntetà©seik, rendezvà©nyeik, infrastruktúrájuk ideális kapcsolà³dási, hálà³zatà©pà­tà©si lehetàµsà©get kà­nál szervezett nemzetközi militánsok számára is.
Megannyi szervezet mellett a Baloldali Front is aláà­rta azt a harcias nyilatkozatot (“Verd vissza a támadást!”), amely állást foglal “mindazok nemzetközi frontja à©rdekà©ben, akik az új amerikai fasizmus ellen harcolnak.” Az aláà­rà³k szerint “hosszú à©s và©res törtà©nelmi konfliktus elà© nà©zünk”, hiszen “egyetlen önbecsülà©ssel rendelkezൠnà©p sem fogja elfogadni a szolgasorsot à©s minden eszközzel harcolni fog az alávettetà©s ellen. Kubán kà­vül a palesztin nà©p kitartà³ küzdelme is pà©ldaà©rtà©kà»” a számukra. Az antiimperialista tábor feladata “nemcsak támogatni az ellenállà³ eràµket, de koordinálni is àµket azzal a cà©llal, hogy egy nemzetközi antiimperialista egysà©gfront szervezàµdjön.”
Nà©met, olasz, latin-amerikai à©s arab kommunista csoportok, pártok mellett rà©szt vesz az immár harmadik assisi találkozà³n a palesztin PFLP à©s az Abnaa el Balad nevà» szervezet is, amely a közzà©tett program szerint a közel-keleti Útitervràµl à©s a “politikai militarizmusrà³l” vallott nà©zeteiket osztják meg a hallgatà³sággal.
A George Habbas által 1967-ben megalapà­tott, Szà­ria, Irán à©s Là­bia által szponzorált marxista Nà©pi Front Palesztina Felszabadà­tásà©rt (PFLP) azonban szerepel az Egyesült Íllamok külügyminisztà©riumának terrorizmuslistáján, olyan szervezetkà©nt, amely számos gyilkos merà©nyletet, gà©peltà©rà­tà©st követett el Izraelben à©s azon kà­vül. 2001-ben a PFLP vállalta a felelàµssà©get Rehavam Zeevi izraeli turisztikai miniszter meggyilkolásáà©rt. Az Izraelt “và©rszomjas fasiszta hatalomnak” nevezൠAbnaa el Balad (A Haza Gyermekei) is militáns palesztin szervezet, amely rà©szt vesz a fegyveres intifádában, à©s rendszeres rà©sztvevàµje az eurà³pai antikapitalista rendezvà©nyeknek. Izraelt csak idà©zàµjelben emlà­tik, hiszen a zsidà³ államot megszüntetnà©k, mai területà©t Palesztina rà©szà©nek tekintik.
A tábor egyik szervezàµje à©s rà©sztvevàµje, az osztrák Forradalmi Kommunista Liga (RKL) à©s fedàµszerve, az Antiimperialista Koordinácià³ (AK) a bà©csi antifasiszta DÖW kutatà³intà©zet szerint baloldali antiszemita szervezet, amely a Hamasz merà©nyleteit mentegeti, à©s a “cionista szörny”-nek nevezett Izrael “szà©trombolását” hirdeti. A programok között szerepel egy beszà©lgetà©s Constanzo Preve olasz marxista filozà³fussal is, aki a közelmúltban egy interjúban à©lesen bà­rálta az Eurà³pában szerinte túlságosan eràµs “judeocentrikus”, “filoszemita” attitüdöt.
Lesz a táborban beszà©lgetà©s arrà³l, hogy “A maoizmus mà©g mindig idàµszerà»?”, à©s arrà³l, hogy “egy iraki fedajà­n” mit tesz hazája “imperialista megszállása ellen.” Kà©t Szaddám-ellenes iraki szervezet támogatja az antiimperialista tábort: az Iraki Kommunista Párt à©s az Iraki Hazafias Szövetsà©g (IPA), ez utà³bbi “minden lehetsà©ges eszközzel” törtà©nൠellenállásra buzdà­tja az irakiakat az “amerikai agresszià³” ellen. A nemzetközi rendezvà©nyen beszà©lni fognak az ETA baszk terrorszervezet politikai szárnyának tekintett Batasuna párt “militánsai” is (“Fegyverszünet nà©lkül: a baszk küzdelem a spanyol elnyomás ellen”), sàµt a tábor egyik tà©máját nyà­ltan nà©ven nevezik: “az USA, ahogyan a terroristák kitálalnak (baszkok, kolumbiaiak, palesztinok, törökök, Fülöp-szigetiek.”
A tábor kapcsolati hálà³jának rà©sze az 1964-ben alapà­tott, drogkereskedelembàµl finanszà­rozott kolumbiai FARC, amely számos bombamerà©nyletà©rt, emberrablásà©rt à©s repülàµgà©p-eltà©rà­tà©sà©rt felel; a chilei MIR à©s a török marxista-leninista DHKP/C, mindkettൠfegyveres gerillaszervezet; a perui Tupac Amaru, amely a Fà©nyes Ösvà©nnyel együtt brutális merà©nyletek, bombatámadások, emberrablások sokaságát követte el. Elàµadást tart majd Vlagyimir Krsljanin, a Szlobodan Milosevicset và©dൠeurà³pai PR-kampány vezetàµje is.
A Baloldali Front elnöke, Szà©kely Pà©ter a Nà©pszabadságnak cáfolta, hogy terroristabarát rendezvà©nyre kà©szülnek. “Az antiimperialista harcot ideolà³giailag kell à©rteni. A rà©sztvevàµk közül sokan csak a zsarnokság ellen küzdenek, à©s elvetik a fundamentalizmust. A PFLP sem terrorszervezet már, hiszen felszámolta katonai szárnyát, elfogadja a bà©kefolyamatot.”
Szà©kely Pà©ter tagadta, hogy az antiimperialisták Izraelt megszüntetàµ, antiszemita propagandát folytatnának. Hangsúlyozta: àµk csupán azt szeretnà©k, ha “Izrael demokratikus, soknemzetisà©gà» állammá alakulna.” (Ugyanakkor a “Palesztina gyarmati megszállása” ellen küzdൠBaloldali Front május 27-i, budapesti elàµadásán egy meg nem nevezett olasz újságà­rà³nൠelmondta, hogy szerinte “egà©sz Palesztina megszállás alatt van(……), egà©sz Palesztina egy koncentrácià³s tábor.”) Szà©kely szerint a tábor cà©lja az elnyomott nà©pekkel à©s a migránsokkal valà³ szolidaritás kinyilvánà­tása, à©s annak megakadályozza, hogy “az USA antiterrorista hadjárata az emberi jogokat veszà©lyeztesse.”
Kà©rdà©sünkre, hogy a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok foglalkoznak-e az assisi tábor ügyà©vel, Tà³th András, a nemzetbiztonságà©rt felelàµs politikai államtitkár elmondta: konkrà©t szemà©lyekràµl, rendezvà©nyekràµl nem adhat informácià³t, de a Nemzetbiztonság Hivatalnak törvà©nyi feladatának megfelelàµen minden olyan szà©lsàµsà©ges szervezettel foglalkoznia kell, amely veszà©lyeztetheti az ország alkotmányos rendjà©t. “Nem szà©lsàµsà©ges szervezetek számára is veszà©lyes, ha kapcsolatba kerülnek olyan csoportokkal, amelyek terrorista cselekmà©nyekkel hozhatà³k összefüggà©sbe, à³vnà©k ettàµl minden politikai szervezetet” – mondta lapunknak az államtitkár.
————————————————————————

“A palesztinokat a hallgatás fala veszi körül”

Nà©pszabadság …• 2003. június 4. 12:15

A palesztin nà©p kollektà­v jogfosztottságban à©l – állà­totta az International Solidarity Movement nevà» mozgalom aktivistája Budapesten tartott elàµadásán, a Vörös Oktà³ber Klubban.
A palesztinok helyzetà©ràµl tartott elàµadást egy olasz újságà­rà³nൠa Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetsà©g Haller utcai helyisà©gà©ben, a Vörös Oktà³ber Klubban, május 27-à©n. Az újságà­rà³nൠ– aki neve elhallgatását kà©rte, mivel nemsokára újra Palesztinába kà­ván majd utazni – jelenleg Angliában à©l, s idà©n húsvà©tkor három hetet töltött Palesztinában.
Az ISM (International Solidarity Movement – Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom) tagjakà©nt utazott ki a közel-keleti országba. A mozgalom feladatának tekinti, hogy megvà©dje a palesztinokat Palesztinában. Az elàµadà³nൠelàµre leszögezte, hogy nem kà­ván megszállt à©s nem megszállt területekràµl beszà©lni, mivel jelenleg egà©sz Palesztina megszállás alatt van.
Megà©rkezà©se után Betlehembe, a mozgalom központi irodájába ment, amelyet akkorra már az izraeli hatà³ságok feldúltak. Betörtek az irodába, elvittà©k a számà­tà³gà©peket, amely által elveszett az ISM adatbázisa, letartà³ztatták három munkatársukat.
A Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom fൠtevà©kenysà©ge, megakadályozni az izraeli hatà³ságok önkà©nyeskedà©sà©t, a civil lakossággal szembeni katonai eràµszakot. Küzdenek az ellenàµrzൠpontoknál tapasztalhatà³ visszaà©là©sek ellen. Felszà³lalnak, ha nem akarnak továbbengedni betegeket, akik kà³rházi ellátásra szorulnak, ha ok nà©lkül tartà³ztatnak le civileket, ha à³rákig tà©rdeltnek valakit, fejà©hez szorà­tott pisztollyal.
Az újságà­rà³nൠkà©peket mutatott az izraeliek által már elkezdett, à©pà­tà©s alatt állà³ falrà³l. Ezzel a fallal prà³bálják elkerà­teni, körülvenni, bekerà­teni a ciszjordániai tà©rsà©get. A tervek szerint ez a fal 360 kilomà©ter hosszú à©s 8 mà©ter magas lesz, mikor elkà©szül. Ez a fal bà»ncselekmà©ny – mondta. Nem csak azà©rt bà»ncselekmà©ny, mert ez a fal nem a `67-es demarkácià³s vonalon à©pül, à©s à­gy sà©rt minden à©rvà©nyes ENSZ-határozatot, hanem azà©rt is, mert ezzel rengeteg ott à©lൠpalesztin à©letà©t, munkáját teszik lehetetlennà©. Elvágják egymástà³l a mezàµgazdásági területeket, tönkretesznek az à©pà­tà©ssel virágzà³ gazdaságokat.
Világossá vált – a và©lemà©nye szerint –, hogy vannak olyan országok, amelyekre kötelezàµek az ENSZ-határozatok, vannak olyan országok, amelyekre nem.
Beszámolt a Gázai övezetben tett látogatásárà³l is. A tà©nyekkel kezdte: maga a Gázai övezet csak ötven nà©gyzetkilomà©ter, ennek a felà©n à©l másfà©l millià³ palesztin, a másik felà©t szà©lsàµsà©ges izraeli telepesek foglalták el, mindössze ötezren. Sok útakadály, sok fal akadályozza a palesztinok à©letà©t, munkáját közlekedà©sà©t. Cà©l, hogy lerombolják ezeket a falakat, mivel egà©sz Palesztina egy koncentrácià³s tábor, a települà©sek teljesen el vannak zárva egymástà³l.
Elàµadásának và©gà©n elmondta, hogy a legnagyobb fal, a hallgatás fala. Ezt kell lebontani, fàµleg az izraelieknek, mivel egy nà©p sem lehet szabad, amely elnyom más nà©peket.
Sokan jelentek meg az elàµadásán, fiatalok, idàµsebbek, több hazánkban à©lൠarab is. Rengeteg kà©rdà©st tettek fel, sokan pedig saját và©lemà©nyüket, tapasztalataikat is elmondták.
Szà©kely Pà©ter

Topic
Archive